Flóla

Gyermekkorom régi szép emléke apámmal az erdők járása. Ilyenkor mindig mesélt s én nagy figyelemmel hallgattam vagy éppen kérdeztem. A növényekről, a fákról, a régi történeteiről, a madarakról (később emberekről, sorsokról, háborúkról: a történelemről). Akkor kötöttem örök és megbonthatatlan barátságot a természettel. Most is érzem az akkori erdő átható illatát, most is hallom az akkori madarakat. A kakukk visszhangzó éneke pedig most köszön vissza és idevonzza az emlékeimet, mióta házunk ablaka az erdőre néz és amelyet alig egy kőhajitásnyi "séta" után becserkészhetek. A kakukk, amely azóta sem változott...vagy mégis?

Csodaszép májusi reggelen Flóra lányommal a kertet jártuk és meséltem neki. A növényekről, a fákról, a madarakról. A kakukk hangja visszhangzott az erdőből, hívó szavára láttam lányomon (lényemen) a kérdést: apa, ez érdekes, mesélj róla! Elmondtam hát a titkot: ez a kakukk, hangját ha hallod, az Erdőt jelent és Fákat. Az Illatot, a hívó szót, a leendő emlékeket. A rügyet s az enyészet avarát. A Csodát: az örök körforgást. Gyermekem - lévén, hogy még nem tud beszélni- a kakukk hangját némi segítséggel, de elsajátította. Megtévesztően jól. Egy szép júniusi hajnalon kakukkszóra ébredtünk feleségemmel. Ez a hajnal a résnyire nyitott ablakunkon át hozta a Hangot, s rögtön párra is lelt: lányom állva köszöntötte a hajnalt kis ágyából, kakukkolva-mosolyogva. Nevettünk. Nagyon. A kicsimnek van még ideje gyakorolni, hiszen a népi mende-monda úgy tartja, hogy június végén hallgatnak el a kakukk madarak...

Elszállt a 2009-es esztendő is, gyermekeim nagyobbak lettek. Alig valamivel:-) A kisebbik már járja a maga útját. Szőnyegre helyezve mint a cirkáló-romboló, dönti össze sorra a fiam által gondosan megtervezett és szőnyegre helyezett felépítményeket. Néha persze így elkerülhetetlenek az összetűzések (nagyjából olyan, mint az Oktogonon gumilövedék és füst nélküli ellentüntetés-tüntetés). Szóval eltelt/eltelik ez az esztendő is. Nem tudom , mi a nyavalyát hoz a következő. Számot nem szoktam vetni és nem szoktam fogadkozni sem az elkövetkezendőkre (régi rossz szokásom, immár negyvenegy éve). De reményeim azért vannak. Erőteljesen reménykedem benne, hogy a fiam eltolja egy évvel az egyetemi előkészítőjét, amire nagyon készül és kicsit érettebben fogja elkezdeni - 7 évesen - az előtanulmányokat. Lányommal kapcsolatban pedig aggályaim vannak kérők tekintetében, nos, ezeket az embereket fogom a házunkból hajkurászni. Ráér még a kicsike.

Ki meri vajon azt állítani, hogy a gyermeknevelés könnyű feladat és hogy az ennek történő  mindennapi megfelelés szinte gyerekjáték? Nálunk mindig van valami ami miatt a nevelési kérdések felértékelődnek, eltérnek a szakirodalomtól, nélkülöznek minden törvényszerűséget. Egyszóval a dolgok önmagukat alakítják és nem mi azokat. És ezek persze összefüggenek, determinálják egymást, de rendesen! Allegóriákat keresve nem találok pontosabb meghatározást: házunktáján nem könyököl ki az ablakon az unalom...

November este, a nappalink kályhája ontja a meleget, a kislány és a fiam a szőnyegen. Soma a kisvasútján újabb szárnyvonalakat nyit (mert lehet ezt így is) s ezek bonyolultsága már-már egy nyomtatott áramkörhöz hasonlatos. Lányom nézi becsatolva egy utazószékben, néha a kezébe adott játékkal hadonászik felhívva magára a nagyérdemű tekintetét... Kell is a figyelem, mert az etetési idő elkövetkezett, ki kell  vennem "kalodájából". Megbontom tehát a csatokat, amelyek gyengéden ölelték eddig Flórát és apuka egy mozdulattal felkapja a gyermeket, az égbe emeli. És...és...összenevetnénk, de jön a sírás. Mire rájövök, hogy az eddigi jókedv miért változott hirtelen keserves egéritatóvá, már meg is nyugszik. Az ujját bedugdosta a szék két oldalán található mélyedésébe, így mikor a "katapult" működésbe lépett, az ujját felsértette a szék. Persze ez sem jöhetett volna létre, ha ez a tökéletlen szülő figyelt volna rendesen. "Tanulok hibáimból, ezáltal érlelődök". Mérgemben aztán elrohantam egy ragasztószalagért és ollóért, hogy ezeket a lyukakat lefedem. Az ollót nem találva kérdezem legkedvesebb feleségemet, hol leledzik az eszköz. Erre Soma fiam aggódva szegezi nekem a kérdést rémült arccal: "Csak nem akarod az ujját levágni?" Nyeldekeltem, nem akartam hinni a fülemnek, de végtére is azt gondoltam, nem vesztek vele, ha most felnevetek, mert a túlnyomás szét fog vetni. Igy tettem. S így lettem jóvágású apuka is...Azóta szent a béke már a lányommal. Elszámoltam vele tízig az ujjain...:-)

Flóra lányom mászik s kapaszkodva feláll. Ősz van. Ahogy a gyümölcsök beérnek, úgy kezd beérni az én lányom is. Folytatva a hasonlatot az őszi elrakások ideje is elérkezett: minden, ami megkaparintható dolog (értsd megrágható, megkóstolható), amit el tudna érni csemetém azonnal evakuáltunk a párommal. Soma fiam pedig a maga négy és fél esztendejével és bölcsességével mindent megpróbál ez ellen tenni: a kisvasút minden darabja a földön és levegőben, játékfigurák az asztalon és a székeken, a szőnyeg alatt pedig egy játékbirodalom húzódik (ránézésre a szőnyeg domborzatából ítélve nem gondolnám ezeket "tanúhegyeknek", inkább az elmúlt napok félresikerült rendrakási kísérletek végtermékei). Ehhez hasonló helyzeteket bizonyára minden gyakorló szülő átélt már. S ha már ősz, hát hadd folytassam azzal, hogy elkezdtük az "őszi hadjáratot". Stratégiai célokat foglaltam el tegnapról mára virradóra, s ezeket a fentebb felsorolt objektumokat felszámoltam. Megszűnt a káosz. Legalábbis azt hittem. A nagy zűrzavarban sikerült is egyszer megközelítenem a gyermekem szobáját némi rendezett állapotot hagyva magam után. Ekkor még reménykedtem egy gyermekszobára mért "mindent elsöprő" invázióban, de Soma fiam az ellentétes szárnyon alattomos módon támadást indított egy autópálya szétpakolásával - szétoszlatva ezzel illúzióimat...

A rend még csak alakulóban sincs tehát, Flóra pedig csak mászna. Mindenesetre a lányom mérges rám, a legjobb szórakozása most az, hogy rám morog, ijeszteget. Ez pediglen olyan, mintha egy kutyus vakkantana az emberre és ugrik egyet hozzá a székében. Feleségemmel nemigazán akartunk soha házőrzőt, de valami megoldás mégiscsak kell. Lehet, hogy ez egy alternatíva lesz? ;-)

A minap azon gondolkodtam, mit is felejtettem el a lányom születése óta. Aztán egyszer csak a feleségem rátapintott a lényegre, megmondta a "frankót". A bűnöm az volt, hogy a kisfiamnak irogatttam egy naplót, mikor-mi történik velünk és hogy miért nem csinálok a lyánynak is egy ilyent. Mert ezeket olyan jó olvasgatni családi délutánokon, pattog a tűz a cserépkályhában, összegyűlünk (kutya, macska, gyerekek, asszonypajtás)...Tény és való, hogy jókat derülünk a bejegyzéseinken. Na de hát hol van a kislányomról, aki mára már 7 hónapos lett és vele is legalább annyi minden történt, mint ezzel a kis huszárral :-)

Szóval elmaradásban vagyok. Meg szégyenlem is egy kicsit emiatt magam. Valahogy úgy szerettem volna ezt csinálni, mint a Mengyelejev a periodusos rendszert: ahol a kémiai elemet nem lehetett még azonosítani, annak a helyét kihagyta a táblázatból, hogy majd beírja vagy majd definiálja más. Azaz: amit nem írok meg , azt majd később pótolom. Aztán csak halmozódott az egész, ma meg már 7 hónapnyi elmaradást kellene beklimpiroznom. A fenti analógiával élve: ennyi kémiai elemet "felfedezni" egy nap alatt nem lehet...Bele kell törődnöm: elmaradtam, de mától elindítom a kémiai reakciót ;-)